amikörülvesz: fiataloktól fiataloknak

Van egy mondás lányoknak: ha azt szeretnéd, hogy hercegnőként bánjanak veled, akkor viselkedj is úgy.
 
Van egy mondás a fiúknak is: a nők nem szeretik a bólogató kiskutyákat, sem az ordibáló majmokat, hanem  azt szeretik, ha szépen, csendben sétál mellettük a tigris. 
 
Ha bemész a suliba, munkába, felszállsz a tömegközlekedés egyik járművére, elmész egy szórakozóhelyre, vagy csak sétálsz az utcán, megfigyelheted, hogy a fiúk és a lányok többsége nem tartja be ezeket az életigazságokat.
 
Jelenet  az utcán
 
 Egy fiatal pár andalog előttem az utcán, fogják egymás kezét, halkan és mosolyogva beszélgetnek egymással. Csak egy pillantást vetek rájuk, majd befordulok egy ház mellett és el is felejtem őket. Pár lépés után egy keresztutcából ismét felbukkannak előttem, a lány lehajtott fejjel sétál a fiú pedig egy karnyújtásnyira eltávolodva lépeget mellette. Mikor harmadjára összefutok a párral, a fiú előttem áll az utca közepén és a távolodó barátnőjét figyeli. Nem éppen szép szavakat üvölt a lánynak, mire az megpördül és visszaüvölt. A fiú azt az egy szót vágja hozzá, amire a lányok nagyon ugranak, a barátnő ezt ki is kéri magának olyan hangerővel, hogy tőle zeng az utca. Nem rám tartozik, nem is érdekel, hogy mi volt az előzmény, min vitatkoztak, elég csak egy pillantást vetnem a lány kinézetére egy iskola utáni délutánon a mínusz 20 fokban. Tűsarkú csizma, bőr miniszoknya, olyan rövid dzseki, ami csak a háta közepéig ér, szabadon hagyva a csupasz derekát, sál nincs, a cipzár felejtős, csak egy mély dekoltázst látni a festett szőke haj takarásában, ami egy kicsit már le is nőtt. Nem tudom miről volt szó, de az első gondolatom önkéntelenül is az volt, amit a srác vágott a lány fejéhez. A lány felháborodására pedig a válaszom a fentebbi idézet lányoknak.
 
Jelenet egy kocsi mellett
 
Két fiú és egy lány. Akár egy rossz vígjáték kezdete is lehetne. Az egyik fiú nagydarab és kopasz, sörrel a kezében áll a kocsija mellett és megállás nélkül röhög. A másik fiú magas és vékony, sörrel a kezében támasztja az autó oldalát. A lány szintén sörrel a kezében ugrál és torkaszakadtából üvölt az éjszaka csendjébe egy szót (az éjszakai pillangó közismert szinonimáját), teljesen váratlan időközökben és totál logikátlanul. Nem beszélnek az égvilágon semmiről, Mr. Nagy Kopasz csak röhög, Mr. Magas Vékony mered a semmibe, Miss Sörrel Ugrálok pedig csak fel-felüvölti azt az egy szót. Érdekes, ízléses és lenyűgöző módja a szórakozásnak, főleg, hogy este 11-től hajnali 1-ig ez ment a ház parkolójában. Az unalmat űzték mesterfokon. A srácokat még megértettem valamennyire, nekem is nevetséges volt a lány, mint Mr. Nagy Kopasznak, utána pedig én is csak a semmibe tudtam tőle meredni, mint Mr. Magas Vékony. De hogy a lány mit is akart közölni a társaival, a világgal és úgy általában? Az egy rejtély és az is, hogy lány létére miért viselkedett úgy, mint részeg Pistike, aki életében először látott nőt, úgy hogy még fizetett is érte.
 
Vége jelenet
 
Villamos és tömeg. A nyár illatát nem érezni a levegőben, minden mást igen. Egy csapat srác felcsörtet a következő megállónál, olyan hangosan beszélnek egymással, hogyha ettől nem süketülnek meg, akkor még egy Prodigy koncerten a mélynyomó melletti állástól sem. Az egyik lehuppan az üressé vált helyre és felkattint egy sört. A másik ledobja a táskáját, majd felhúzza magát a kapaszkodóra és lenyom egy kisebbfajta edzést. A söröző srác felbüfög, majd röhög, a tornázó szintén felnyerít, majd ő is felbüfög. A többi három pedig annyira megörül a mókának, hogy követi a példát. Srácok, a villamos nem kocsma, nem ovi, nem egy tehetségkutató műsor, hanem egy jármű. A vonzás szabályairól meg csak annyit, hogy nagy igazság van a fiúknak szánt mondásban. Az ordibáló majmok nem vonzók. 
 
 
Szerintem kiérezni a jelenetekből, hogy a lényeg a viselkedés. Azt várjuk el másoktól, hogy tisztelettel és szépen bánjanak velünk, miközben néha nem úgy viselkedünk vagy teszünk, hogy ezt kiérdemeljük és utána kikérjük maguknak, ha negatívan vélekednek rólunk. A srácok otrombasággal próbálják kimutatni, hogy mennyire vagányak és iszonyatosan jófejek, sőt férfiasak, miközben a lányok a nőiességüket akarják hangsúlyozni nem éppen megfelelő módon, vagy azt akarják mutatni a világnak, hogy ők tökéletes játszópajtások, mert ugye egy kapcsolat alapja a szerelmen és a hűségen túl, hogy nagyon jó barátja is tudsz lenni a másiknak. A lányoknak ehhez nem kell fiúként viselkedniük. A hangsúly a mértéken van. A nő nem az arcán lévő egy kiló vakolattól és a mindent megmutató ruhától lesz nő, hanem a nőies viselkedéstől, a tartástól, az ízléses öltözködéstől és a finomságtól, ami bennük van. A férfi pedig nem attól lesz férfi, hogy hangosabban tud üvölteni és agresszívabban tud viselkedni embertársainál, hanem a magabiztosságtól, a fellépésétől, az udvariasságától és legfőképp attól lesz férfi, ahogy a nőkkel bánik. Viszont ki kell érdemelnünk egymást.
 
Elbocsátó szép üzenet
 
„Ne olyan nő legyél, akinek szüksége van egy férfira, hanem olyan nő legyél, akire szüksége van egy férfinak.”"

 Üdv újra! Azt hiszem, nem kell sokat magyaráznom, hogy miről is lesz most szó. Annak, aki nem látta volna a Supersize Me! című dokumentum filmet, először is itt egy link: https://www.youtube.com/watch?v=U1NPXmFzxtg. Ha esetleg nincs időd megnézni, de érdekel a téma, akkor egy rövid összefoglalót tartanék.   Amerikában járunk, mely a gyermekek és felnőttek 37%-a túlsúlyos, vagy elhízott és négyből egy ember, minden nap gyorsétteremben kajál. Szóval főszereplőnk, Morgan Spurlock, fejébe veszi, hogy ő bizony kideríti, vajon tényleg súlyos betegségeket okozhat a gyorséttermi kaja, vagy ez is városi legenda és a titok az életmódban rejlik. Egy hónapig kizárólag azt eszi, ami a McDonald’s étlapján szerepel (minden nyolcéves álma)  Három orvost keres fel, egy általános orvost, egy kardiológust és egy gasztroenterológust, valamint egy dietetikust is megkért segítsen neki, a legkevésbé egészségtelenül összeállítani a gyorskajás étrendet. A fiatalember teljesen egészséges, aki nem dohányzik (már), csak alkalmanként iszik alkoholt, és többnyire egészségesen is étkezik. A családban szinte semmi öröklődő betegség nincsen, a nagy nagyszülőből hárman még élnek és virulnak, tehát a genetika tökéletes. A mája, veséje tökéletes, minden vizsgálat eredménye nagyszerű lett, a dokik jóslata szerint, előfordulhat, hogy meghízik, megemelkedik a tryglicerin szintje, esetleg a cukra, ha van rejtett szívbetegsége, akkor az elő jöhet, és „elég nyomorultul fogja magát érezni.” Testsúlya tökéletes, és ahogy a dietetikus hölgy elmondja, napi 2500 kalória a megfelelő energia bevitel számára.  Közben húsz amerikai városba látogat el, köztük az államok legkövérebb városába, Houstonba is. Ami számomra a legmeghökkentőbb volt, amikor kicsi gyerekeknek mutatott különböző képeket. Természetesen Ronaldot felismerték, ahogy Wendy-t is (ő is gyorskajáldás arc kin az USA-ban), de pl Washingtont, vagy Jézust már nem vagy nem mindenki ismerte fel.  Több embert az utcán megkérdezett, tudják-e mi az a kalória, hát… még csak a közelében sem jártak.  Ami nagyon tetszett, az az volt, amikor iskolákba látogatott el. Elképesztő!! Komolyan, az iskolák nem főzeléket, meg normális főtt kaját adnak, mint itthon (tudom, hogy a menza förtelmes, de akkor is), hanem „a gyerekeket a jó döntésre próbálják megtanítani, így ők maguk választhatnak, hogy mit szeretnének enni”. Itt betelt a pohár Morgan-nél is. A gyerekek többsége minden nap, csak sült krumplit eszik ebédre, ketchuppal és egy adag kólával öblítik le. Persze mást is árulnak: pizza, hamburger, gyros és rengeteg süti. Nem láttam se gyümölcsöt, se zöldséget a kínálatban, bár lehet, hogy valahol elrejtve akadt egy-egy alma, vagy narancs.  Aztán bemutattak egy másik iskolát is. Külön kiemelték, hogy náluk (általános iskolában!!) még kötelező a tornaóra, minden egyes nap! Az éttermük teljesen más volt az előzőtől. Minden étel cukormentes volt, nem használnak olajat, vagy zsírt és nincs ám kóla, csak víz, szóval megpróbálnak odafigyelni arra, hogy a következő generáció, egy kicsit egészségesebben nőjön fel és ezt adja majd át az utána következőknek. Elfelejtettem említeni, hogy ez az iskola viselkedési problémákkal küzdő gyerekek számára létesült, többek között az étrenddel próbálják meg a gyerekek helyzetét javítani, sikerrel.  Hogy visszatérjek a kísérletre, a harmadik napon főhősünkből kitört az duplasajtos menü, emléket hagyva a meki parkolóban.  A napok teltek rá pedig csak nehezedtek a kilók, alig telt el 9 nap és a kezdeti 90 kg-ról 101-re ugrott a testsúlya, itt azért egy kicsit „diétára” fogták, vagyis kizárólag vizet ihatott. Ha desszertet akart, akkor joghurtot kellett választania, ami azért is vicces, mert, ahogy maga is elmondja, a nagyobb joghurtban ugyanannyi a cukor, mint a fagyiban, szóval, sokat ezzel nem érnek.  Két hét után elmondása szerint, úgy érezte, mintha a mellkasára ültek volna, tehát már a szíve is rendetlenkedett.  Közben tetszett, amikor az egyik doki el kezdte sorolni, mi minden van a mekis kajákban, amitől függőjévé válhatunk (bezony ám!). Tehát, adott a hús, a sajt, melynek fehérjéiben az ópiátokhoz hasonlatos anyag van (ópiát, igen, úgy mint a heroin) és ehhez jön hozzá a hatalmas kóla adag, hihetetlen mennyiségű cukorral, ami függőséget okoz, plusz van még benne koffein is. Az arány ugyan változik, hiszen szeretnek bele jó sok jeget tenni, gyakorlatilag felvizezik, de ez a mennyiség még egy felnőtt embernek is rengeteg, nemhogy a kisgyerekeknek.  A legjobb az volt, mikor felhívtak 100 táplálkozás-szakértőt, „ketten mondták, hogy hetente kétszer vagy akár többször, huszonnyolcan válaszolták, hogy hetente egyszer, vagy havonta két-három alkalommal és negyvenöten, hogy soha. Kilencvenöten értettek egyet abban, hogy a gyorséttermek, az Amerikában járványszerűen terjedő elhízás fő okozói.”  A huszonegyedik napon, vagy a harmadik hét kezdetén légzési nehézségek adódtak nála, valószínű, hogy a szívével volt baj. A dokik teljesen kiakadtak rá, a veséje, a mája kezd tönkre menni, mintha egy alkoholista lenne, pedig a zsírtól romlik az állapota. Mindhárman azt javasolták, hagyja abba az egész kísérletet és térjen vissza az eredeti étrendjéhez, amiben sokkal kevesebb a zsírtartalom.  A táplálkozás-szakértők szerint egy hónap alatt, nyolc évre elegendő mekis kaját evett meg. Ez sok, nem is kicsit!  A harmincadik napra, vagyis a hónap és a kísérlet végére 105 kg-ot nyomott, ami 15 kg pluszt jelent, egyetlen hónap alatt! A mája elzsírosodott és megkeményedett, a koleszterinje pedig majdnem a duplájára emelkedett, duplájára nőtt az esélye, hogy érrendszeri betegség, vagy szívleállás lép fel. Gyakori volt a levertség és a kimerültség, ráadásul teljesen megszűnt a szexuális élete. Erős fejfájás kínozta, mikor nem ehetett és még jobban sajogni kezdett, ha nekiállt falatozni.  Javaslatok: soha senki ne egye ezt a fajta ételt, hiába olcsó és eleinte laktató, csak az egye, aki egészséges étrenden él, és rendszeresen sportol, de a legjobb ha nem vennénk ilyen kajákat. Az értékek egy alkoholistáéra hasonlítanak, de olyat még egyik orvos se látott, hogy a hamburger okoz ilyen növekedést. A kísérletet befejezve a méregtelenítő kúrának köszönhetően 8 hét alatt visszaállt a koleszterinje az eredeti értékre, és a májfunkciók is rendbejöttek, ezután újra ehetett húst is. Öt hónapig tartott leadnia 10kg-ot, a maradéktól plusz kilenc hónap alatt szabadult meg, azaz egy hónapnyi mekikúra után, 14 hónapig, azaz több mint egy évig tart visszafogyni.  Remélem, ezek után sokan el sem jutnak a kérdésig: „Itt fogyasztod?”    

Szerző: SZ.K.

Ez tényleg érdekes, láttátok a filmet? Szerintetek ez igaz és van alapja, vagy csak egy  álltudományos kísérlet?

Ebben a cikkben a televízióval kapcsolatos aggodalmaimat szeretném kifejteni. A televíziót avagy a „varázsdobozt” mindenki ismeri többé kevésbé. Ez előtt ültek össze a családok esténként és néztek végig egy-egy szórakoztatóbb vagy épp akciófilmet (vagy ki mit ugyebár). Egy darabig jól is működött ez így, csak bizonyos idő elteltével felhígultak a műsorok, megjelentek nyugati példára a különböző tehetségkutató és valóságshow-k, ezoterikus műsorok, semmitmondó szappanoperák illetve teleshopok. Továbbá az értéket közvetítő és valóban szórakoztató műsorok lassacskán lekerültek a palettáról, és helyükbe ezek a realitik, vagy egyéb alacsony színvonalú műsorok léptek. Ekkor már nehezebb volt esténként leülni a családdal, és végignézni egy normális filmet, amiben nem lövik halomra az embereket vagy másodpercenként nem pusztít millió agysejtet az adott audióvizuális tartalom. A fent említett tendencia pedig a műsorok jellegének változásával, egyre nagyobb problémákat okozott bizonyos családokban.Gondolok itt főként a fiatalokra akik jobb híján ezen műsorok előtt nevelkednek. Ezt csak tetőzi a következő tényező, miszerint a legtöbb családban, mindkét szülő kénytelen egész nap gürizni a minimálért, a rosszabbik eset pedig amikor mindez egy emberre hárul. Így se ideje, se energiája nem marad foglalkozni a gyerekkel, tehát bevágja a tévé elé, hogy addig is csöndbe maradjon. A bajok pedig innen kezdődnek, mivel rossz értékrendet sajátít el a gyerek ezekből a műsorokból. Röviden vázolva az egyik kereskedelmi csatorna napi műsorát:.12(! )-es karikás mesefilmek, teleshop, telefonos játék, hírek (amikben mindig brutálisan meghal valaki), délutáni telefonos játék, szappanoperák, szappanoperák, esti híradó (ahol még több halál esett és egyéb negatívumok kerülnek bemutatásra a világ minden pontjáról), valóságshow/tehetségkutatók, késő esti filmek. Ebből külön említésre való a most annyira felkapott Való Világ, ami már csupán a neve miatt is már ellenszenvet kelt bennem.Vagy én látom rosszul ,de nekem a „való világot” nem az jelenti hogy összezárnak pár jellembeli fogyatékossággal rendelkező embert, akik ingyen dögölhetnek napi 24 órában, kajával és piával együtt. Az igazi való világ az lenne az, ha dolgozniuk is kellene azért amit elfogyasztanak (mint a való világban:D), és nem a nyaralásról szólna a bent létük, hanem azt mutatnák be, hogy ha ennyire ostoba leszel öcse’m, ennyire nem fogod semmire se vinni.Ezt a műsort, még én is szívesen elnézegetném esténként .

Szomorú dolognak tartom, hogy a fiatalok ezt látják a dobozban, hogy a benne szereplő „emberek” (bár az állat jelző jobban illik rájuk) sikeresek és híresek lehetnek azáltal hogy rettenetesen ostobák. A gyerek pedig hülye lenne ezután tanulni ,és normális életcélt kitűzni maga elé, hiszen látja a dobozban egy ország által „sztárolt” senkiket, akik nem a tudásuk által váltak híressé, hanem pont ellenkezőleg.

Szomorúan konstatáltam azt is, hogy rengetegen átveszik az ilyen embereket értékrendjét, hasonlítani akarnak hozzájuk, utánozni kezdik őket. Közben pedig elfelejtik hogy milyenek is valójában, beállnak egy sablon szerint majmolni a médiát, mivel az trendi dolog. Minden embernek egy külön kis világként kellene funkcionálni, saját véleménnyel és gondolkodással/szemléletmóddal, ami megkülönböztetné őket egymástól. Jobbak lehetnének egymástól, fejlődhetnének. De amíg beállnak a sorba és csak mennek a többi után, addig ez nem valósulhat meg. Egyre több elcseszett fiatal császkál rossz értékrenddel, már 12-13 évesen isznak, cigiznek, nemi életet élnek, és taccsrészegek hétvégenként. A nők kiteszik mindenüket és kelletik magukat egymás hegyén-hátán, a nőiesség vagy emberi tartás legkisebb jele nélkül, a pasik pedig festett haj, festett köröm, feszülős naci kombóban, próbálnak érvényesülni...

Érdekes látványt nyújt számomra sokszor, amikor távolról (vagy még közelről sem) tudom eldönteni hogy az adott delikvens, milyen nemű. Ezekből az emberekből többé kevésbé kihalt a tisztelet és a tartás, és sokan a pénz értéket sem ismerik amíg otthon a szülők tudják pénzelni a csemetéjüket. És a legtöbbjük egy kiadósabb munka címszó alatt percenként szörnyethalna.:) Sokszor hallom, az idősebb korosztálytól, hogy a mai fiatalokat fel kellene rázni egy kis sorkatonasággal, és ott elfelejtenék ezeket az ostoba hóbortokat, és a férfi valóban férfi lenne, nem pedig egy puhapöcs. Igaz, sokszor azt is hozzáteszik, hogy nem bírná a mostani (de)generáció ezt és hetek múlva vagdosnák felfelé az ereiket. Ettől eltekintve én is ezt a véleményt osztom, még ha ezen cikk írója sem volt soha katonaságban. És őszintén szólva valószínűleg rám is rám férne, de ez igaz az én korosztályomra is, és a felnövekvőkre is. Talán ez helyrerázná az identitás zavaros emberkéket, és új normális erkölcsöt adna a dobozon nevelkedett generációnak. Bárhogyan is hátrányára nem válna a fiataloknak ,főleg a fentebb említett csoportnak ...

Szerző: Pap P.

Ráismersz a (de)generációdra?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

A világ egy hatalmas hely. S ahogy belecsöppenünk a dolgok fergetegébe, gyakran elveszítjük az énünket. Itt az „önmagam ismerete” kulcsszerepet játszik abban, hogy mit fogok az életben véghezvinni, illetve mit tudok véghezvinni. Meg kell állapítani, hogy mit tudunk és mit nem tudunk (csinálni). Aki kételkedik önmagában, rögtön ilyen kérdéseket tesz fel: „Mennyire vagyok jó abban, amit csinálok?”, „Mi az énképem, önértékelésem magamról?”, „Mennyire vagyok okos, racionális, érzelgős...<egyéb jelző>?”, „Kedvelnek e az emberek?”, „Előre haladok vagy mindig csak visszaesek?”

S ezek a kérdések elgondolkodtatnak. Végül is, honnan tudhatnád? Esetleg megfigyeled e a többieket, másokhoz viszonyítva magad...? De ha vannak állandó kétségeink, akkor nem járunk jó úton. Ezt én konfúziónak hívom, amikor nem vagyunk tisztában önmagunkkal. Mi van akkor, ha túl lusta vagy ahhoz, hogy hatékonyan dolgozz? Ha túl gondos vagy ahhoz, hogy racionális légy? Ha túl öreg, hogy bármit is megváltoztass? Ha túl fiatal, hogy komolyan vegyenek? Vagy ha egyáltalán teljesen kiestél a versenyből és már semmi hasznod? Ezek a hamis alapok és kettősségek annyira belénk ivódtak és gyakoriak..hogy olykor elhisszük. Ez bizony a bizonytalanságok csúcsaira vezet. Hogy miért? Mert senki nem felel meg ilyen általános és ostoba elvárásoknak (kivéve azokat, akik mégis igyekeznek nem önmaguk lenni). De még hogyha nem is hiszünk ilyen dolgokban, attól még számít e, hogy mások mit gondolnak? Általában igen. Így mindenki azon fáradozik, hogy elrejtse a bizonytalanságait, és másokat figyelnek meg összehasonlításképp, netalántán esetleg rosszul érzik magukat, mert a többieknek könnyű az élete: mivel mindenre rájöttek, és már nem bizonytalanok. De az az igazság, hogy senki sem láthatja többé az igazságot. Hisz mind azon dolgoznak, hogy elrejtsék azt, mert az az igazság, hogy félnek attól, amilyenek valójában. Úgyhogy mind álarcot öltenek és jónak tettetik magukat. Vagy talán fellázadnak, hogy „rossz dolog X-nek lenni”, de akkor is a hamis példa hatása alatt vannak, és nem önmagukat adják. Ez az egész fárasztó és kimerítő.

Úgyhogy jelentsük ki minden egyéb kertelés nélkül: semmi sem vagyok. Igen, csak így, ilyen egyszerűen. Hogy miért? Ha okos lennék, akkor attól félnék, hogy hülye helyzetbe fogok kerülni. Ha sikeres lennék, akkor félnék a bukástól. Ha racionális lennék, akkor félnék az érzésektől. Ha introvertált lennék, akkor félnék az új emberektől. Ha szakértő lennék, akkor attól tartanék, hogy tévedek. Ez a mardosó kétség így sosem múlik el, körbe-körbe fog menni. Érthető már, hogy mire akarok kilyukadni? Ha mindig csak azon agyalok, hogy milyen vagyok és milyen nem vagyok, akkor nem jutok sehová, nem tudok egyezséget kötni magammal; mert ez olyan, mintha az ellentétekkel próbálnák kiegyezni, ami nem lehetséges..Mindemellett a tulajdonságok és jellemvonások nem örökké szólnak. Ez az, amit meg kell értenünk. Tehát ha mindezt a hülyeséget elveszem, akkor megszabadulok a hamis nézeteimtől. Az ilyesfajta jelzők és minősítések átmeneti hatással bírnak. Az élet nem sokáig stagnál. A változás elkerülhetetlen. A változás egyben attól függ, hogy kik/milyenek is vagyunk valójában, de ha nem törekszünk, akkor csak lassan elsüllyedünk.

Ha nincsenek elvárásaink, és ha elfogadjuk a jelentéktelenségünket, akkor sokkal könnyebb megragadni a valóságot. A félelem, féltékenység, bizonytalanság, igazságtalanság, szégyen és a hasonló érzések csak elködösítik a képességünket, hogy helyesen érzékeljük vagy lássuk a valóságot. Az igazság gyakran fenyegető tud lenni, és miután felállítottuk a védelmi falt, akkor nehéz teljesen őszinte lenni bárkivel is, beleértve önmagunkat. De amikor „semmi sem vagyok”; amikor nincs önképem, identitásom vagy egóm amit meg kelljen védeni, vagy aminek meg kelljen felelni, akkor képes leszek látni és elfogadni dolgokat. (Amiket máskülönben elutasítok, elvetek, „csak azért is”.)

Ez a pozitív változás kezdete; mert nem tudjuk megváltoztatni azt, amit nem fogadunk el és nem értünk meg. De a megértéssel világossá válik, hogy a problémákat elrejthetjük és orvosolhatjuk, és hogy a javítás folyamatát is meghamisíthatjuk. S rájövünk arra is, hogy a sok gyengeség tulajdonképpen erősséget jelent, amit meg kell tanulunk megfelelően használni, és hogy a bizonytalanság leple alatt rejtőznek legnagyobb erősségeink/képességeink.

Az identitástól megszabadulni nem egy könnyű feladat, és időbe telik. Talán örökké eltart, és talán sosem lehet megválni tőle. A megszabadulás a gyengülésre utal, hogy ne hasson ki rám többé a hamis önkép. Ahogy a hathatós változásra, úgy erre is igaz, hogy a megfelelő irányba való haladás az ami számít (ezért nem kéne magad másokkal összehasonlítanod: mivel az életed nem egy ugyanolyan környezetben kezdődött vagy nem ugyanolyan kihívásokkal). Van egy jó pár érzelem, ami ebben segít: önérzet, félelem, irigység, bizonytalanság, méltánytalanság, keserűség, szomorúság stb. Ezeket néha rossz érzelemként tüntetik fel, de voltaképp nincsen rossz érzelem, csak téves reagálás (az érzelmekhez). Ha ezeket az érzéseket figyelmeztetésnek vesszük, amelyek kifejezik hogy: „Semmi sem vagyok”, ill. „Változtatnom kell”, akkor közelebb kerülünk a megoldáshoz. Engedjük el az identitást, és vizsgáljuk meg azt, hogy miért érezzük ezt vagy azt az érzelmet (jellemzően azért, mert valami veszélyeztette az identitásunkat). Ezáltal hasznosítjuk ezeket az érzéseket. Ezek az elfedett igazsághoz vagy valósághoz vezetnek. S nem elsősorban ráébredhetünk arra, hogy milyenek is vagyunk valójában. Mondhatni, az érzés: jelző(tábla), csak tudni kell értelmezni, hogy merre tovább.

Az igazi ön-fejlődéshez javítanunk kell önmagunkon, és nem pedig valaki más gyérebb utánzatává válnunk. De az önelfogadás- és megértés nélkül honnan tudhatnánk, hogy hogy kell jobbá válnunk, és hogy a jó irányba haladunk e? Ez olyan lenne, mintha egy festő utolsó ecsetvonásai közben teljesen más témára gondolna (pl. a mai világ sztárjaira és hozzájuk igazodna) – az eredmény kétségkívül egy összemaszatolt festmény lenne, mert a festő összezavarodott. Amíg nem engedjük el a gondolati képünket arról, hogy milyenek vagyunk vagy hogy milyenné kéne válnunk, addig a látásunkat elködösíti az elvárás: a mások előtt való megfelelni akarás. De ha mindent elengedünk, ha megszabadulunk önkéntes bilincseinktől, ha megnyílunk a valóságnak, és ha a világot félelem vagy vélemény nélkül látjuk/vesszük, akkor képesek leszünk lehámozni magunkról a hamis (identitás) burkot, ami gátolja a valódi énünket a fejlődéstől és a világba áramló ragyogásától (hasonlítsuk magunkat egy csillaghoz). És ez a csodálatos folyamat az ürességgel...a semmivel kezdődik. (Ezért van az, hogy az újszülött még tiszta lelkületű.)

Ha ennek a tudatában vagy, akkor tudod, hogy nincs mit veszítened. Nem kell a világ terhét elképzelni/cipelni és a következő pillanattal se kell törődni. Nem kell áhítozni vagy megpróbálni bebiztosítani a következő percek vagy órák boldogságát...csak élned kell, ez minden. 

...Mindez azonban még nem adhat motivációt, úgyhogy most erre is kitérnék: Vedd úgy, hogy az élet végtelen lehetőségek tárháza. Így csak teljesen természetes, hogy az emberek eltérő életmódot folytatnak. Ám lehetőleg törj ki a sablonos életmódból és alkoss olyasmit, amit még nem alkottak. Ez a művészethez vezető út, vagy ha úgy tetszik: az egyéni életösvény. Figyelj, tanulj és találd meg a számodra legkedvezőbb elfoglaltságokat. Ha még nem találtad meg, akkor keresd tovább. Elméletileg tudni fogod, ha megtalálod. (Vagy éppenséggel nem, mint ahogy én sem érzékelem.) Kövesd a szívedet. S ha elérted, akkor se állj le: ha ezt teszed, akkor nem leszel eltérőbb egy átlagembernél. Fejlesztened kell magad. (Az átlagember ebben az értelemben az a valaki, aki csak leéli az életét, része a fogyasztói társadalomnak, de ’hasznosat’ nem ad hozzá, a foglalkozását csak a fenntartásához hasznosítja. Más szóval, a csorda, amelyik mindig együtt van. Ha csodálatosat/újat akarsz felfedezni, akkor nem maradhatsz a csordában: el kell vándorolnod tőle, mert nem engednek szabadon mozogni és az sem biztos, hogy marad is fű a számodra.)

Az élet szokása, hogy néha ’letör’ minket. Ilyenkor nem szabad elveszíteni a hitet. Folytasd, amit elkezdtél. Ha zenéltél, akkor majdan zenélj tovább. Ha írtál, akkor írjál többet. Állj le egy kicsit, pihenj, aztán lendülj neki újra. Kapd össze magad és ne vesztegesd az idődet olyasmivel, amihez nincs közöd. Igen, mélyen a szív és az intuíció meg tudja határozni, hogy mihez van közöd. Az érzéked és a gének jól tudják, hogy mivé kell(ene) válnod. Ne hagyd abba a tanulást és a keresést. Találd meg önmagad, és tükrözd vissza a világban, még ha csak részlegesen (részletekben/töredékekben) is vagy erre képes.

Szerző: K.T.

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Azért írok erről a tèmàròl, mert ahogy nap, mint nap megyek össze-vissza a vàrosban edzésekre, akkor az órákon sok embernél làtom azt, hogy mit hibáznak, és nagyon rossz látni, ezért szeretnèk pár tévhitet eloszlatni a buksiban.
Szeretnèm, ha te kedves olvasó megfogadnád, mert ez a te érdeked!

1. Ha gyorsan csinálom a hasprès gyakorlatot, akkor sokkal hatékonyabb lesz a végeredmény.
- Ezzel csak az a probléma, hogy miközben eszeveszetten csinálod a gyakorlatot, a hasadnak nincs elég ideje " elernyednie", mert az izmaink összehúzódnak és elernyednek. Mit jelent ez?
Dinamikus izommunkánál: összehúzódással és elernyedéssel váltakozik, tehát pumpálja a vért az izmokba.
Statikus izommunka: fárasztó, az izmok nem kapnak elegendő oxigént és tápanyagot, mert a hajszálerek összenyomódnak a tartós izom összehúzódáskor. Pl: tartó tevékenység. ezért fontos mindig a gyakorlatok után nyújtani az adott izomcsoportot.

A másik tanácsom, hogy sokkal többre mész, ha lassabban végzed a hasizomgyakorlatokat, koncentráltan, és nemcsak a nyakadat húzogatod, mert ezekre, ha nem figyelsz oda, akkor a hasfaladat alig fogod megdolgoztatatni.
Nekem elhiheted, mert van már jó pár év tapasztalt a hátam mögött, de ha tudsz, cáfolj meg!

2. Lehet hallottad màr, de én most ráerősítek. " Nem merek elmenni edzőterembe. A súlyzós edzések pedig a férfiaknak valók.”

Ezektől a mondatoktól szoktam falra mászni.
Szeretnèm, ha egyszer és mindenkorra leszögeznénk valamit:
1. A konditerem nem mumus, hanem egy csomó klassz dolgot lehet csinàlni, nemcsak gyúrni 2 órán keresztül.
Élvezetes lehet egy kaango,alakformáló,step,dance,zumba,body art,pilates,fitball vagy esetleg egy Spining óra (aki szeret tekerni persze).
Egyszóval egy csomó lehetőség van.
 
2. Hidd el nekem, hogy nem nagy őrdöngősség, ha leugrasz hetente 2-3x a konditerembe. Ne félj attól, hogy ismeretlen a környezet, senkit se ismersz.
A legfontosabb, hogy töröld ki a negatív gondolatokat a fejedből, inkább arra légy büszke, hogy megmerted tenni az első lépeseket, ez pedig szorosan összefügg a belső bèkèvel. Miért? Mert, ha magaddal elégedett vagy, akkor az élet más területén is sokkal gördülékenyebben fognak menni a dolgaid, pl.: a tanulás, munkahely, és párkapcsolat.
Tipp: Én mindig sokkal jobban tudok tanulni, ha kapok valami megerősítést az èletemben vagy előtte mozogtam egy kicsit.

A mai nap ezeket hoztam nektek, de következő részben elárulom a nagy titkokat. Témám: A tanulást segítő ételek, italok és praktikák! Tartsatok velem a következő részben is!
(Véleményezzetek, mert kíváncsi vagyok arra, hogy ti mit szeretnétek tőlem hallani, de a kételyeket is kivesézhetjük, ha gondoljátok, csak írjátok meg nekem!)

Szerző: Tótfalusi Alexa

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Itthon tanulni vagy külföldön, itthon dolgozni vagy külföldön? Hányszor hangzanak el ezek a kérdések a mai világban?! Szinte egyfolytában. Sajnos, egyre többekben merül fel, hogy nincs értelme maradni.
Ha tovább is tanulunk, mire megyünk vele? A diplomás fizetés Magyarországon messze nem takarja azt a munkát, tanulást és nem utolsósorban azt a pénzt, ami a diplomába bele lett fektetve. Hogy örültem neki, mikor felvettek egyetemre, azt hittem kitárul előttem az egész világ, tele lesz lehetőségekkel az egyetemi élet. Hát, de nem így történt. Bölcsészhallgatóként az alapszakunk mellé még választanunk kell egy úgy nevezetett minort vagy specializációt. De így egy év után szembesültünk vele, hogy a tanegységlistában meghirdetett sokrétű, színes szakok közül, alig tudunk választani, mivel nem is indítják el őket vagy az órarendet nem sikerül összerakni úgy, hogy minden órát fel tudjon venni az ember. Ezek után nem is kell rajt csodálkozni, hogy sokszor, ha le is diplomázik a diák, nem abban az irányban akar elhelyezkedni, mint amiben a diplomáját szerezte.
Ejtsünk szót a külföldi tanulásról, munkáról is! Amit százszor is kevés lenne elmondani, csak akkor menj ki, ha beszélsz az adott ország nyelvén!!!! A külföldi iskolákban elengedhetetlen a megfelelő nyelvtudás, sajnos ezért is olyan nehéz felvételt nyerni. Nem is beszélve arról, hogy nem mindegyik fajta nyelvvizsgát fogadják el, illetve meg vannak a saját kis vizsgafeltételeik a külföldiek számára. Ha nem is tanulni akar valaki külföldön, hanem dolgozni, egy fokkal egyszerűbb helyzetben van. Sok helyen elég a munkáltatónak, ha tudja, hogy a munkavállalónak megfelelően megy a nyelv. De valahol igenis kérik a nyelvvizsgát. Illetve amit nagyon fontosnak tartanak, az a munkatapasztalat. Igen, igen jól tudom, hogy fiatalként nem egyszerű mindkettővel rendelkezni, de megéri elvállalni itthon valamilyen munkát pár hónapra (pl. pincérkedés) és utána már látják, hogy ismeri az ember, hogy miből áll ez a munka, és így sokkal könnyebben fel is vesznek.
Összehasonlításnak egy sajátpélda, már több helyen is pincérkedtem, így van egy kis rálátásom, hogy mi is a különbség a magyar és a külföldi munka között. Sajnos a különbség pénzben mérhető: Olaszország: fizetés egy hónapra (gyakornokként): 300 Euro, ingyen kaja és szállás, heti 6 munkanap. Svájc (gyakornokként): 2500 Frank, kaját és szállást külön kell fizetni, heti 5 munkanap. Németország (München környéke): 900 Euro, szállás, kaja ingyen, heti 6 munkanap. Németország (Dortmund környéke): 1100 Euro, szállás, kaja ingyen, heti 5 munkanap. Magyarország (Balaton): 80-100ezer Ft., szállás, kaja ingyen, heti 6 munkanap.
Azt hiszem, ez jól mutatja, hogy miért is választják egyre többen a külföldi életet. De egyet soha sem szabad elfelejteni, tényleg csak akkor érdemes kimenni, ha tudjuk a nyelvet, illetve mindig nézzük át a szerződést és kössünk biztosítást.

Szerző: Vass Katalin

A mai fiatalok jelentős hányada külföldön szeretne dolgozni! Te kimennél? Szerinted milyen munkát kapnál kint? Mi lesz így az ország jövőjével? Mi lesz a te jövőddel, ha itt maradsz?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Szeretném pár sorban tovább mélyíteni az író által felvetett problémás kérdéskört, és szubjektív véleményem alapján más szempontokból is rávilágítani a kérdéses témára. Először is az elképzelést tisztáznám: az én értelmezésem szerint az író a felsőoktatásba való bejutást kötné munkaviszonyhoz, nem pedig az érettségi feltételeként tartaná helyesnek, tehát ebből indulok ki.

Mivel valamelyest ez a kezdeményezés is a főiskolákra és egyetemekre való bejutást nehezítené, szerintem egy valamiben egyetértünk: a felsőoktatásba való felvételi rendszert szigorítani kellene, és átalakítani. Túl sok a diplomás ember, megfelelő „szellemi tartalom” nélkül, és kevés a minőségi munkát végző szaki. Nem szabadna egy fiatal esetében a diplomanélküliséget kudarcként felfogni, és nem szabadna a generációnknak a jó szakmunkások és diplomások között alá-fölérendeltséget kialakítani a megítélésükben, mert ma a közvélekedés gyakorlatilag ez: aki okos, jól tanul, az egyetemre megy. Tehát a csőlátású emberek (akik sajnos társadalmunk döntő többségét alkotják) fekete-fehér rendszerű logikája ezek szerint ezt mondhatja: aki nem, az hülye.
Az álláspontodból - azon kívül, hogy szerintem a valódi probléma csupán felszíni sérüléseit igyekezne foltozgatni - azt hiányolom, hogy a hátrányairól nem ejt szót. Ilyen többek között a nagyarányú munkanélküliség, ami nem kis gátat okoz abban, hogy az ötleted életképes legyen, működni tudjon. Mindenhol problémát jelent ez a munkalehetőség hiánya, bizonyos vidéki régiókban egyenesen katasztrofális a helyzet. Mi van, ha egy tanuló sikeres érettségi vizsgát tesz, és nem tud elhelyezkedni? Ismerek települést, ahol pár éve előfordult olyan, hogy több száz munkanélkülire jutott négy darab munkahely. Akadályozna egy érettségizett diákot továbbá a tapasztalatnélkülisége, mert ugyanúgy pályakezdőnek számítana, mint a friss diplomások. Az egyéves kimaradás a tanulmányokból így elhúzódna, ami később nehezítené a visszailleszkedést (több embertől hallottam már, hogy pár éves kihagyás után mennyivel nehezebben megy a tanulás).
Szerintem a legigazságosabb, és a munkaerőpiacot tekintve hosszútávon a legcélravezetőbb az lenne, ha a felvételi nem a pontokról szólna, hanem szóbeli és írásbeli megmérettetésről. Persze mindezt úgy, hogy valódi tudáspróbatétel legyen, és ne csak formai részvétel. A költségtérítéses bejutást el kellene felejteni, egyébként így értelmét is vesztené. Eldőlne itt minden; nem a kipuskázott év végi jegyekből, és az egyszeri érettségi vizsgából összerakott pontokon múlna a jövőd, továbbá nem jelentene előnyt különböző társadalmi rétegeknek a pozitív diszkrimináció (2010-ben a halmozottan hátrányos helyzet 50 pontot jelentett!).
Ha a felvételen továbbléptünk, és az egyetemeken, főiskolákon valóban a megfelelő és oda érdemes tanulók vannak, már lehet javítani azon, hogy minél több kikerülő diplomásnak legyen egyből értékesíthető, gyakorlatias, használható tudása. Ahogyan egy kommentelő is írta, a kötelező szakmai gyakorlat bevezetése hasznos lenne, a csapatmunkát (s ezáltal a csapatban való dolgozást) pedig közös projektekkel lehetne fejleszteni.
 
Szerintem nagyon jó témát hoztál fel, és egy nyitott, szélesebb látókörű embernek nem is szabad ezen fölháborodni. Nyilván a problémát nem mi fogjuk megoldani, de jó, ha beszélünk róla, és nagy erény, ha valaki nem csak a saját, de a közösség érdekét is figyelembe véve alakítja ki véleményét. Legyen a diplomának súlya, a jó szakmunkás végzettségnek értéke, mindkettőnek megbecsülése. Mindenki egyenlő, mindenkire szükség van, és mindenkinek megvan a helye a társadalomban!

Szerző: Sz.N.

Van véleményed? Ha igen, merd megírni!!!

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

bikiniben és strandkendőben ülök a gép előtt. napszemüveg a fejemen.
ha a stílus kicsit karcos lesz, sorry..., mindjárt megértitek.
megkapod a szép kártyád. aktiválod. kitalálod, hogy akkor irány a fürdő.
összeszeded a bandát. elindultok. mindenki rá van pörögve a cuccra. három óra alvás után 92-es pulzussal indulsz. végre igazi nyári idő, pancsi, hullám, relax, meg kidobnád a tested a placcra, kicsit rontani a városképet, tervezed a napot.
megérkeztek a fürdőbe. szép kártya elő. konstatálod, hogy nincs aláírva, nembaj, csak lesz ott egy toll.
mondanátok mit szeretnétek.
néni az ablak mögött elveszi a kártyát, gépszkedik vele kicsit, aztán közli, hogy nem megy az ügy.
döbb. nem értitek.
kisül, hogy vendéglátós tevékenységre van állítva, nem szabadidősre. így fürdőzésre nem lehet használni.
ott állsz, és nem érted a dolgot.
1. állíttassuk át.
helpdesk felhív, nincs olyan menüpont.
ügyintéző csak munkaidőben.
2. próbáljuk meg letiltatni, hátha beleszaladunk egy ügyintézőbe
hát nem.
3. másik helpdesk vonal, sima otp-s, ott csak van vki.
van is. de...
kisül, hogy nem lehet átállíttatni. mert ezt meghatározzák akkor, mikor igényled a kártyát, hogy mire kéred.
majd akkor lehet új kategóriát megadni, ha újra meghatározzák a kereted. úgy egyév...
nincs is ezzel baj, bár a rendszer lehetne rugalmasabb, de ezen már meg sem lepődsz, épp csak hallanád a néni hangját, hogy akkor ki fogja ezt nyilván tartani?, ha felvetnéd a gondolatot. de nembaj, a rendszer ilyen.ok.
ami viszont kib......ul nem ok, hogy amikor a kártyaigénylés történt, nem kérdezték meg a munkavállalót, hogy melyik kategóriát szeretné választani. hiába mondja szerencsétlen, hogy ő fürdőjegyet szeretne belőle. mert mondja. megkérdezi, hogy lehet-e. lehet. szupcsi. azt hiszi minden rendben.
ezek után pedig ott áll a fürdő jegypénztáránál a felháborodással vegyes döbbenettel.
és hazamegy. pöccös. nem kicsit. és jogosan.
vendéglátás. használja arra. nem. köszi, kajám van, hullámmedencém nincs. direkt szóltam.
a fenti eset anyukámmal történt meg. és nem tudom szó nélkül hagyni. nem azért mert, kimaradt egy füdőzős nap az életemből, hanem mert:
1.munkáltató, akinek kiadja ennek a feladatnak az intézését, miért nem győződik meg arról, hogy a felelőse körültekintően járt el.
2. a feladatfelelős miért nem járt el körültekintően?
3. ha ez egy új dolog, és nem tudta hogyan működik a rendszer, akkor miért nem kérdezett? nyilván lett volna olyan fórum, ahol megkapja a megfelelő válaszokat.
4. ha megkapta, akkor miért nem adta tovább az infot, hogy tessék erre figyelni?
5. anyukám miért nem kapott az igénylőlapjából egy másolatot?
6.mi a túrót csináljon majd százezer forinttal, amit nem tud arra használni, amire szeretné?
7. milyen fórumon lehet reklamációval élni?
8. és egyáltalán meg lehet-e oldani ezt a problémát?
nos ezeket a kérdéseket anyukám azt hiszem fel fogja tenni a büróban. azt hiszem nem lennék a néni helyében.

a magam részéről csak annyit, hogy ezt a hozzáállást nem nagyon tudom elfogadni. a munkáltató egy iskola. jogszabályok tömkelegében kell kiigazodnia. értem én, hogy minden hibát ki lehet javítani, ha rosszul értelmeztük a jogszabályt, csak a megfelelő ajtókon kell kopogtatni, feltéve, ha van elég hosszú kezünk, nyelvünk, és gusztusunk. csak attól tartok, hogy ebben az esetben egyik sem lesz.
anyukám meg ott fog állni a kártyájával, és majd elmehetünk a pávába vacsorázni.
csak kár, hogy baromira nem vágyunk rá.
és ami a legszomorúbb, hogy meg sem lepődünk.

 Szerző: K. T.

Mik a tapasztalaitok?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Van egy érdekes álláspont, amelyet magam is osztok és ami szerint az érettségi feltétele kellene, hogy legyen némi munkatapasztalat. Ez már évek óta a szívügyem, és a kormány is fölvette a célkitűzések közé. A jövőben várhatóan majd néhány napot kell igazolni, az én nézetem pedig az volt, hogy a felsőoktatási tanulmányhoz kössük ezt a kötelezvényt: tehát ne mehessen főiskolára vagy egyetemre, aki nem tud legalább egyéves munkaviszonyt fölmutatni.

Tudom, hogy ezen nagyon könnyű fölháborodni, tessék csak. Azonban ennek számtalan előnye lenne. Jelenleg a gazdaságot kőkeményen sújtja a tény, hogy huszonöt éves vagy idősebb emberek még pályakezdők, valódi munkatapasztalat híján kerülnek ki az iskolapadból. Sosem dolgoztak például irodai környezetben vagy csapatban, nem kellett másokhoz, egy főnökhöz vagy kollégához igazodniuk. Érdemes volna a felnőtt életük kezdetén megízlelni, milyen érzés bérért dolgozni – sőt akkor még azt is megtanulnák, milyen kevés pénzért dolgozni. Talán komolyabban is vennék a felsőoktatás éveit.

A fejekbe paszírozott tudás édeskevés, ha nincsen mellette alázat a munkával kapcsolatban, ha nincsen tapasztalat arról, hogy mit jelent a felelősségteljes munka. Milyen határidőre, a kért minőségben, a főnök szava szerint dolgozni. Ez is lenne olyan érték, mint amit a felsőoktatásban megkap a diák, s nagyon jó szűrőként is működne. Aki csak alibiből tanul, hogy dolgozni ne kelljen, nem úszná meg a munkát. Mert az embert egyebek mellett az különbözteti meg az állatoktól, hogy képes a munkára, képes értéket teremteni.

Szerző: L.R. 

Érzékeny témát feszeget, kiverte nálad a biztosítékot?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Egy személyes történettel kell kezdenem: az általánosban még jól ment a matematika, de a középsuliban már a legfőbb ellenségemmé vált. Úgy éreztem magam minden matekóra előtt, mint egy erejét vesztett szuperhős a főgonosz előtt valami elszúrt képregényben. Legszívesebben kimenekültem volna a teremből, de hát az sem oldott volna meg semmit. Teljesen komolyan mondom, hogy olyan érzésem volt, mint annó a latinórákon: egy szót sem értettem, és ötletem sem volt, mit tehetnék, hogy megérthessem. A legnagyobb baj, hogy a szüleim által fogadott magántanárnak sem volt sok ötlete, hogyan érteném meg az anyagot.

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi a fenének tanulunk Descartes-féle koordinátarendszerről és miért kell nekem síktesteknél izéket számolni, valamint komolyan érdekelt, valaki tényleg azt gondolja-e, hogy annak van bármiféle értelme, hogy ánégyzet meg ánégyzet egyenlő bénégyzet. Jó, ezt kitalálta valaki valahol, de nem fogják kérni tőlem sehol. Százalékot számolok, a statisztikát nagyjából értem, szorozni jól tudok, pláne számológéppel. Egyszerűen nem értettem, föl voltam háborodva. És ezek még az egyetemen is deriváltatni akarnak. Hát a matematika egy tudomány! Elvileg nem fognak nekem kvantumfizikát sem oktatni a bölcsészkaron, nemde?

Eltelt néhány év, és azért sok dolgot másképp gondolok. Valóban vannak olyan matematikatanárok, akik nem hagynak mozgásteret, ugyanúgy kezelik a reál és humán fiatalokat. De összességében nem véletlenül van erős matekoktatásunk. Még ha valóban lehetne is húzni belőle valamennyit, egy nagy előnye van s emiatt kell tanulni: logikus elmélkedésre okít. Nem maga a definíció a lényeg, nem is az ismeretlenekkel való kalkulálás. Hanem az a matematikai logika, amelyet emiatt elsajátítunk. Nem ülnék vissza az iskolapadba egy röpke matekórára, de már nem bánom, hogy annyit szenvedtem vele.

Szerző: P. É.

Te mit gondolsz erről?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Elöljáróban: nem drogozom, de iszom alkoholt. Álságosnak tartom azt az érvelést, hogy mivel lehet alkoholt inni, lehessen kábítószerezni is. Az elmozdulás a javulás felé mutasson, ne a visszalépés felé. De tudom, hogy az alkohol is drog. Éppen ezért szeretném megvilágítani, miért valóban kétszínű a szabályozás.

A statisztikák szerint évente közel tízezer ember hal meg Magyarországon a túlzott alkoholfogyasztás miatti májkárosodásban. Még ennél is sokkal nagyobb számot tesznek ki azok, akik más módon szenvednek a pia hatásaitól: a legegyszerűbb példa, hogy ostobaságot cselekszenek. Erőszakos bűncselekmények, fölösleges verekedések, családi zűrzavarok okozói az ittasság. Nem is véletlen, hogy a bíróságon az, ha valaki részegen követ el egy cselekményt, súlyosbító körülménynek számít.

Miközben az otthoni pálinkafőzést legalizálták (bár eddig is főztek a nagypapák, ezt mindenki tudta), a drogtörvényt szigorítják. Ambivalens érzésem van, mert üdvözlöm, hogy főleg az új és olcsó dizájnerdrogok tűnjenek el, a fiatalokat kábszerre szoktatókat pedig példásan büntessék meg. De közben én magam is megiszom a söreimet. Mondhatnám, hogy csak a legfinomabb alékat és jó borokat fogyasztjuk, de hazudnék. Előfordul, hogy még akkor is, ha nem akarom, csúnyán elázunk egy péntek este.

De igazából tudom, hogy ez éretlen, veszélyes és nagyon káros. Nagyon rosszul esne, de azon is túltenném magam, ha holnap bezárnának minden kocsmát. Persze ez nagy érvágás lenne a gazdaságnak, lehetetlen képzeletjáték az egész. De ha választanom kell a drogliberalizáció és az alkoholfogyasztási kultúránk teljes megszüntetése között – nos, én az utóbbira voksolnék.

Drog vs alkohol, eléggé markáns vélemény, any comment?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Először a VOLT, majd a velencei EFOTT, aztán a Balaton Sound és a Hegyalja, végül pedig a nyár megkoronázásaként a Sziget Fesztivál – ezt tartogatja az idei fesztiválszezon. Az érettségik szünetében vagy éppen a vizsgák után már sok fiatal bele is kezdett a diákmunkások nehéz életébe, hogy legyen pénze a néha meglehetősen borsos fesztiváljegyekre, valamint némi pénz is kell enni – de legfőképpen inni valamit.

A legtöbb fesztiválon nem csupán a zene és a szórakozás van központban, hanem különböző sátrakban, rendezvényhelyszíneken tanulhatunk ezt-azt. Érdemes a holtidőket (tehát nagyjából a déli ébredés és az este hat órai bulikezdés közötti időszakot) élménygyűjtéssel, józan beszélgetésekkel tölteni.

Sokan panaszkodnak arra, hogy a fesztiválok közönsége nagyon átcserélődött az elmúlt években: egyre több a külföldi, a hazai fiatalok között pedig sokan nem ismerik a mértéket és viselkedésükkel nem csupán a saját méltóságukat teszik tönkre, de mások szórakozását is zavarják. Kevesen vannak, akik már ötnél több évben voltak fesztiválozni, de ők elmondhatják, hogy nehezen kezelhető emberek mindig voltak. A külföldiek számának növekedése pedig csak annyit jelent, hogy a fesztiválok nemzetközileg is híresek. Csak magyar fiatalok nem tudnának ekkora megarendezvényeket eltartani, így vagy drágulnának a jegyek (amelyeket viszont kevesebben fizetnének meg, így hosszabb távon ez az út sem járható), vagy romlana a minőség.

Magam részéről remek, de azért felelősségteljes szórakozást kívánok. Ami éjjel jó ötletnek tűnik, az másnap már nem biztos, hogy az. Ne feledd: amit teszel, azt viszed magaddal, mert jelenkori önmagadat a múltad alakítja!

Melyikre mész, melyikre nem és miért????????????????????????

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Néhány éve alig néhány szatirikus animációs filmsorozat között választhattak a magyar nézők. A legendás South Park polgárpukkasztó és határokat feszegető humora és a Simpson család visszafogott hangulata volt közismert. Mindkettő sorozat nagy múltra tekint vissza, bár Simpsonék bő húsz évét egyelőre senki sem tudja megdönteni. A South Park is sokat változott az elmúlt években: a társadalmi görbe tükör erősebbé vált, közben pedig háttérbe szorult az élcelődés javára az öncélú rasszista és altáji poénok száma.

Később megjelent nálunk is a Futurama nevű sorozat, amely egy jövőbe került srác hétköznapjait mutatja be. A Simpson család alkotóinak sorozata más hangulatú, mint a sárga hősök története, de minőségileg még jónak mondható. A következő nagy bummot a Comedy Central tévéadó magyarországi megjelenése jelentette. Műsorukra tűztek még a Family Guy nevű szatírasorozatot, mely főleg az amerikai tévénézők kigúnyolására és szintén a határok ledöntésére szakosodott. A sikere itthon is nagy volt. Addigra a tengerentúlon már bizonyított, mivel eredetileg három évad után megszüntették a sorozatot, de rajongói nyomásra cnéhány éves kimaradás után újra vetíteni kezdték. A készítők által alkotott klónváltozat, a Cleveland Show viszont képtelen volt újat alkotni.

Az epizódok hamar lepörögtek itthon is, ezért valami újításra volt szükség. Megjelent nálunk az Amerikai fater, amely egy CIA-ügynök családapa és egy idegen lény szereplésével igyekezett újat alkotni. A Family Guy és a Cleveland Show készítőinek sorozata nem alkotott osztatlan sikert nálunk. Amerikában épp most ért véget a hetedik évada.

Rövid ideig volt megtekinthető a Texas királyai, mely egy 1997-es rajzfilmsorozat a Beavis és Butthead alkotóitól. A legfrissebb versenyző ennek folytatásaként készült el és szintén a Comedyn tekinthető meg: a hamburgerezőt üzemeltető családról szóló Bob Burgerfalodáját 2011 elején mutatta be a Fox, most fejeződött be a második évada.

Te melyiket szereted?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Az első írásomban megemlített Trónok harca és Spartacus mellett még található most aktuális olyan új sorozat, amelyet senkinek sem szabadna kihagynia.

Az egyik a kevésbé közismert, de szintén nagyon remek színészekkel és rendezéssel készülő Borgiák, amely jelenleg a második évadánál tart. A valódi történelmi sztorin alapuló sorozatban megismerjük a Borgia pápát, aki már Szent Péter trónjára is csalással került, és korrupt, sőt sokszor istentelen viselkedése veszélybe sodorja a Szentszéket. A Borgia pápát utóda kiátkozta, így ez a sorozat egy olyan kényes, mégis magával ragadó témához nyúlt, amelyet bátran ajánlhatunk minden értelmes sorozatkedvelőnek.

Felsorolásomból kicsit kilóg egy olyan sorozat, amely Magyarországon nem érhető el televízióban, így ezt csak internetről ismerhetjük meg. A magyar szinkronnal nem is rendelkező (de feliratosan elérhető!) The Walking Dead valami iszonyatosan jó zombis sorozat. Ez talán ellentmondásosnak tűnik, de kliséktől itt nem kell tartani. A szintén második évadánál járó sorozat nagyon profi, a hangulatát pedig nem a céltalan ijesztgetés, hanem a karakterek adják. Érdekes jellemrajzok és nem rohadó élőhalottak állnak a történet középpontjában. Az persze nem állítható, hogy a zombik mellékszereplői a történetnek, de szó sincs az unalmas hatásvadászatról. Ha valakit akár csak egy kicsit is érdekel végre egy minőségi horrorsorozat (bár nem a szokványos értelemben horrorisztikus), akkor a Walking Deadet bátran ajánlom.

Te melyiket ajánlod?

Szerző: L. Zs.

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

El sem hittem, amikor egy ismerősöm baráti társaságával töltött este azt a mondatot hallottam, hogy „virágot venni egy lánynak olyan régimódi”. Micsoda? Talán az emancipáció odáig jutott, hogy már kedveskedni is tilos?

Megkérdeztem, hogy akkor az is tilos, hogy a barátnőd esetleg meglepjen a kedvenc ebédeddel? A srác helyett a mellette ülő barátnője válaszolt: hát ő biztosan nem fog soha sütni-főzni, csinálja ezt egy anyuka.

Miért, ő nem akar anyuka lenni? Akkor mit szeretne? Értem én, láttam rajta, hogy legfeljebb még egy kör piát, még néhány évet, amíg elhiszi, hogy az ő kapcsolatuk az igazi, de úgy értem, hogy ezeken a felszínességeken túl.

Néztem őket, és esküszöm, nem értettem. Nem tudtam, hogy van leány, aki fölháborodna azon, ha vennék neki néhány szál virágot. Persze, tudom én, hogy ez csak növényi szaporítószerv, de nekünk, embereknek annyi furcsa szokásunk van. Ruhát is veszünk például, és társadalomban élünk.

Olyan volt ez számomra, mintha más bolygón élnénk. Azt mindig is tudtam, hogy ezerféle szokás létezik, azt is tudtam, hogy nem minden lány szereti a virágot, de arról is meg voltam győződve, hogy azért mindegyikük tudja: nem maga a virág, a fizikális anyag a lényeg. Arra pedig nem is gondoltam, hogy valaki egyenesen ellenzi ezt a lovagias szokást. Hiszen ez egy érték – és milyen ember az, aki egy értéket ellenez?

Nem mertem megjegyezni nekik, hogy én a villamoson is előre szállok le, majd lesegítem a lányt. Akkor is, ha nem járunk. Tartottam tőle, hogy úgy néznének rám, mint valami őrültre…
Szerző: O. T.

Lányoooook! Vegyünk nektek virágot, vagy kenjük a hajunkra?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Az elmúlt hónapokban mintha szárnyakat kaptak volna a televízióssorozat-készítők: egyre-másra találunk újabb és újabb, a korábbiaknál meggyőzőbb költségvetésű sorozatokat főleg a HBO műsorán. Érdemes foglalkozni velük, aki pedig lemaradt belőlük, annak különösen ajánlom, hogy pótolja, mert nem bánja meg!

A House és a Született feleségek megszűnése bár egy sokunk által kedvelt sorozatkettős végét jelenti, be kell vallanunk, hogy ezek a szériák az utolsó évadokban már nagyon sokat vesztettek fényükből. De van néhány olyan, teljesen újszerűen ható sorozat is, melyeket érdemes követni!

Az egyik ilyen természetesen a Trónok harca, mely jelenleg a második évadánál tart. Az egyetlen trónért viszálykodó öt király egy különösen jó minőségű regényfeldolgozásban kerül a képernyőre. A tradicionális, királyokkal és nemesi tartással, valamint valóban jól megkomponált ármánykodásokkal operáló történet kiemelkedően jó minőséget tudott hozni az otthoni televíziózásba. A parádés jellemrajzok és kitűnő forgatókönyv az elmúlt évek egyik legeredetibb sorozatává teszik a Trónok harcát.

A Spartacus című gladiátoros sorozat első évada már nagyon régen véget ért. A főszereplő rákbetegsége miatt egy előtörténetet tartalmazó csonka köztes évad készült, majd a második, immár új színésszel. Ez utóbbi talán nem az a minőség, mint az első két évad, de aki azokat kihagyta, mert azt hitte, csak unalmas, ezerszer látott ókori római történetről van szó, nagyon nagyot hibázott. Ez a sorozat olyan remek forgatókönyvvel készült, amely szokatlan a televíziós sorozatok esetében. Minden rész élvezetes, mint annak idején a Szökés első évada is volt.

Következő cikkemben még mutatok néhány kihagyhatatlan tévésorozatot!

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Sokszor és sokat kérdeztem már magamtól és társaimtól, hogy miért jó ennyi mindent megtanulni. Később valóban segíteni fog? Ettől leszek okos? Vagy netalántán sikeres és magabiztos? Nos, az évek során én úgy érzem, hogy a válaszom teljes mértékben nemmé változott. Régebben még hittem abban, hogy az, amit tanáraink megtanítanak, valóban hasznos és értékes lesz egyszer, de ez a hitem mára teljesen elveszett.

Itt állok az érettségi után, - szóbeli még vissza van - arra készülve, hogy egyetemre vagy főiskolára esetleg egy ok j-s szakképzésre megyek. Matematika tankönyveimet - aminek felét egyszer sem vettük elő - mikor megtudtam, hogy átmentem, kidobtam. Most hogy tudom, erre a tudásra már nem lesz szükségem - bár soha ne mondjuk, hogy soha - úgy érzem mindent elfelejtettem. Fogalmam sincs miért jó a logaritmus, a függvények nah és egy hatszög térfogatának kiszámítása. Igazság szerint már akkor sem értettem mikor ezeket tanultuk, de szerintem ezt még maguk a tanárok sem igazán tudják.

A legnagyobb problémám az oktatással mindig is az volt, hogy valahol a fővárosban, egy elegáns irodában bőrszékeken ülve, férfiak és nők meghatározzák, hogy nekünk mit kell megtanulnunk. Talán - egy kis túlzással persze - a nagy részük még gyereket vagy sima „ mezei” tanárt sem láttak, így fogalmunk sincs róla, hogy mi az, amire valóban szükségünk van, és ami tényleg segítségünkre lehet.

Fel akarják emelni a százalékhatárt? Ám legyen. Csökkenteni akarják a keretszámokat? Ám legyen. Megszüntetni egyes tantárgyakból az előrehozott érettségit? Hát persze, hogy legyen. Kérdem én, akkor minek tanítanak minket ennyi fölöslegre?! Szerintem az a céljuk, hogy ne tanuljunk, hanem dolgozzunk, hogy minél előbb adófizető polgárokká váljunk, de akkor miért nem lehet a tananyagot valamivel csökkenteni? Szerintem remek ötlet lenne, ha például első évben tanulna mindenki, fizikát, kémiát, földrajzot, biológiát, hogy az alapokat megtanuljuk - bár ugye már általános iskolában is vannak ezek a tantárgyak - aztán aki úgy érzi, szeretné tudását elmélyíteni, az mondjuk továbbtanulja.
A többieknek miért nem elég csak az alap? Ők miért nem tanulhatják azt, amit szeretnének, mondjuk nyelveket, amire aztán tényleg nagy szükségünk van, hiszen nélkülük ma már nem lehet jó álláshoz jutni.
Most lehet mondani, hogy mert ez alaptudás, de rohadtul nem így van. Érettségi után - pl aki olasz szakra megy, nem fog találkozni matematikával - annak ez a tantárgy teljesen kitörlődik és arra sem fog emlékezni, hogy mit tanult, nemhogy még meg is oldja.

Sokkal, de sokkal ésszerűbb lenne, ha normálisan - fejben - tudnánk számolni, százalékot számítani, kamatokkal bánni, törtekkel osztani, szorozni, kivonni és egyszerű logika feladatokat megoldani. Mert az, amire tényleg szükségünk lenne, azt nem tanuljuk meg normálisan. A diákok többsége nem tudja ezeket kisujjból kirázni, bármennyire is szörnyű vagy hihetetlen.

Mind ezt miért? Mert a többi felesleges dolgot is megtanuljuk.

Persze ugyanez van a többi tantárgynál is. Történelemben is vannak olyan részek, amiket jó lenne nem annyira részletesen venni és mondjuk a 20. század történéseit nem nyolc hónap alatt kéne elsajátítanunk, aminek úgy is az a vége, hogy csak felületes a tudásunk.
Ugyanez van a kötelező olvasmányokkal is. Nem azt mondom, hogy ne tanuljunk, az Egri csillagokról vagy ne vegyük az Ember tragédiáját, hiszen íróik nagyon fontos dolgokat tettek le az asztalra, amire mindig is emlékeznünk kell, de ideje frissíteni ezeket az olvasmányokat.
A nyelvünk folyamatosan átalakul, fejlődik. A szavaink rövidülnek, szlenget használunk és a régi köteteket már nem értjük meg.

Bevallom őszintén mikor olvastam az Ember Tragédiáját egy rohadt nagy baromságnak tartottam az egészet. Nem értettem, hogy Ádám miért utazgat és Lucifer mit is akar valójában. Aztán mikor a magyar tanárom elmesélte, hogy miről is szól - nem a tartalmat mondta el, hanem a mögötte lévő társadalmi, filozófiai kérdéseket- akkor rettenetesen megszerettem és ma már abba reménykedem, hogy érettségin azt húzzam ki. De akkor semmit nem értettem, hiszen mi már - a gyerekeinkről már ne is beszélve - teljesen más kultúrában nőttünk fel. Nem azt mondom, hogy Alkonyatot vagy Harry Pottert olvassunk magyar órán, de szerintem több 20. századi kötetből kéne választani, hogy megszerettessék velünk az olvasást. Mert az Aranyemberrel soha nem fogják ezt a többségnél elérni. Unalmas, vontatott és nyelvezete pedig már olyan régi, hogy nem tartja fent az érdeklődést. Hiába bugyutább egy szerelmes Nora Roberts kötet, vagy egy gyilkolós akció, ha az köti le a mi figyelmünket. Persze kivételek mindig vannak és lesznek, de véleményem szerint a fiatalok nagy része, nem szeret olvasni, főleg nem a kötelezőket.

Ami pedig nekem szintén hiányzik az oktatásból - főleg az utolsó évben, mikor mindenki stresszes minden miatt - az egy olyan óra, amikor önfeledten beszélgethetnénk olyanokkal, akik nem arra kíváncsiak, hogy hoztad-e az igazolást és hogy mi van a tablóval. Az osztályfőnöki órákon sokszor erre nincs lehetőség, hiszen rengeteg mindent kell megbeszélni, éppen ezért jó lenne egy olyan óra, ahol szabadon beszélgethetnénk egymással az élet nagy dolgaitól kezdve, személyes problémákig át.

Újítani kéne. Olyan dolgokba belefektetni az energiánkat, ami valóban hasznos, hiszen ha azt tanulhatnánk, ami talán kicsit is érdekel, mindenki szívesebben ülne le az asztalhoz, a tanárokról már nem is beszélve.

Remek lenne, ha kicsit figyelnének ránk és nem hajtogatnák makacsul az igazukat ott fent a nagyon okos emberek, hogy mit és hogyan kell megtanulnunk, mert így nem lépünk egyről, a kettőre.

Remélem, mikor én iskolába fogom íratni a kislányomat vagy fiamat, egy olyan helyen tanulhat, ahol nem nyomja a vállát majd az örökös teljesítmény kényszer, hanem ahol az út végén, megtalálhatja önmagát és azt, amivel valóban foglalkozni szeretne, egy egész életen át.

Szerző: S. Zs.

Érzelemteli írás, titeket is felkavar a téma?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Valóban, történelemre jársz? Nagyon érdekes! Mikor is diplomázol? Pompás! És, mit tervezel, utána mi lesz?

Utóbbi kérdésre gyakran csak habozás a válasz. Pedig őszintén nem lehet azt állítani, hogy váratlan volna a kérdés. Szóval most tényleg: mi lesz diploma után?

Annak, akit szülői nyomás vitt a felsőoktatásba vagy egy adott szakra, különösen nehéz dolga lehet, ha megpróbálja elképzelni felnőtt életét, azt az időszakot, amikor már rendszeres munkával keresi meg a kenyerét. De a többieknek sem feltétlenül egyszerű. Huszonéves koruk derekára érnek el oda a mai fiatalok, hogy először munkába álljanak, és sokszor hiányzik belőlük a kellő tapasztalat a munka világához.

A diploma valóban fontos, ha értékes és valódi tudás van mögötte, de egyáltalán nem igazságtalanság, hogy sokszor a szakmunkás képesítés több munkalehetőséget ígér. Cégvezető ismerősöm panaszkodik sokat: „Képzeld el, megint interjúztattam pár állásra jelentkezőt. Ott volt a diplomájuk, de munkatapasztalatuk, sőt a szakmájukból naprakész ismeretük nem igazán volt. Amikor pedig megkérdeztem, mennyit szeretnének keresni, olyan számok röpködtek, hogy csak néztem. Annyit még én sem veszek ki a cégből havonta!”

Egy pályakezdő diplomás gyakran elköveti azt a hibát, hogy fizetésnek valami irreális összeget mond. Például úgy érzi, hogy jól megélne havi negyedmillióból, hát megpróbálja. Pedig tudni kellene, hogy a kézhez kapott 250 ezer forintos fizetés az adott cégnek közel félmilliós kiadást jelent a járulékok és adók miatt. Érdemes megvizsgálni képességeinket és munkánkat: valóban hajtunk mi annyi hasznost az adott pozícióban, hogy a vállalkozás tisztességes haszon mellett még kifizessen utánunk is minden hónapban félmillió forintot?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn

Nagyon remélem, hogy nem vagyok egyedül olyan, aki azt mondja, hogy hiába van itt a főváros és a számtalan belvárosi szórakozóhely, mégsem tudom hol jól érezni magam. Természetesen a különböző bulik vagy éppen talponállók, igényesebbeknek pubok remek kikapcsolódási helyet jelentenek, de néha azon kapom magam, hogy körbenézek: én tényleg itt akarok ülni?

Amióta nem olyan terhes a dohányfüsttől a pesti éjszaka, kicsit szívesebben ülök be néhány sörre vagy borra, no meg pár felesre a srácokkal egy sörözőbe. De például zenés szórakozóhelyekre egyre ritkábban járunk. Pedig mi is a húszas éveink elején vagyunk, nem nőttünk még ki a botrányos házibulik és hajnalig tartó hacacárék világából. Mégis valahogy hiányérzetem támadt. Egy hangos szórakozóhelyen az izzadó és rángatozó emberek között, villódzó fényekre, meg olyan zenére, amelyet csak részegen lehet élvezni, valahogy nem is tudom, mit tehetnék. Talán stíröljem a lányokat, akik közül tizenkettő egy tucat? 16 éves és 28 éves ugyanúgy öltözködik, megpróbálja a külsejével eladni magát, mert itt nincsen belbecs, egy szót sem tudunk váltani. Mintha a húspultot bámulnám a hentesnél. De esküszöm, nem jön meg az étvágyam.

Szóval, így vagyok most. Megöregedtem talán? Vagy csak az igényesség egy utolsó jajkiáltása ez a bensőmből? Lehet még találni olyanokat, akik leülnek egy pohár itóka mellé, és képesek tartalmas beszélgetéssel kitölteni egy éjszakát? Vagy felejtsem el ezt a korosztályt, ha ilyesmire vágyom?

Biztos, hogy nem vagyok egyedül. Csak nehéz megtalálni azokat, akik hasonlóak hozzám. Mert más szórakozási kultúrát örököltünk, mást láttunk magunk körül. Akit viszont nem törtek be, hallja: vagyunk így néhányan.

Ti hova jártok szórakozni?