El sem hittem, amikor egy ismerősöm baráti társaságával töltött este azt a mondatot hallottam, hogy „virágot venni egy lánynak olyan régimódi”. Micsoda? Talán az emancipáció odáig jutott, hogy már kedveskedni is tilos?

Megkérdeztem, hogy akkor az is tilos, hogy a barátnőd esetleg meglepjen a kedvenc ebédeddel? A srác helyett a mellette ülő barátnője válaszolt: hát ő biztosan nem fog soha sütni-főzni, csinálja ezt egy anyuka.

Miért, ő nem akar anyuka lenni? Akkor mit szeretne? Értem én, láttam rajta, hogy legfeljebb még egy kör piát, még néhány évet, amíg elhiszi, hogy az ő kapcsolatuk az igazi, de úgy értem, hogy ezeken a felszínességeken túl.

Néztem őket, és esküszöm, nem értettem. Nem tudtam, hogy van leány, aki fölháborodna azon, ha vennék neki néhány szál virágot. Persze, tudom én, hogy ez csak növényi szaporítószerv, de nekünk, embereknek annyi furcsa szokásunk van. Ruhát is veszünk például, és társadalomban élünk.

Olyan volt ez számomra, mintha más bolygón élnénk. Azt mindig is tudtam, hogy ezerféle szokás létezik, azt is tudtam, hogy nem minden lány szereti a virágot, de arról is meg voltam győződve, hogy azért mindegyikük tudja: nem maga a virág, a fizikális anyag a lényeg. Arra pedig nem is gondoltam, hogy valaki egyenesen ellenzi ezt a lovagias szokást. Hiszen ez egy érték – és milyen ember az, aki egy értéket ellenez?

Nem mertem megjegyezni nekik, hogy én a villamoson is előre szállok le, majd lesegítem a lányt. Akkor is, ha nem járunk. Tartottam tőle, hogy úgy néznének rám, mint valami őrültre…
Szerző: O. T.

Lányoooook! Vegyünk nektek virágot, vagy kenjük a hajunkra?

Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!

Lájk, megosztás, komment!!!

Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn