amikörülvesz: fiataloktól fiataloknak

Az én elképzeléseimben az oktatás igencsak megváltozik. Mivel ez egy szerves része az emberi életnek, ezért nem szabad általánosítani. Több millió ifjonc számára nem lehet egy hagyományos rendszerrel elintézni a dolgot.

Először is, a szűkös költségvetést kell kibővíteni, hogy legyen pénz karbantartani az abszolút minimumot. Így fenntarthatják a szükséges oktatási szükségleteket. (Ehhez mindenek előtt az államkasszát kell rendbe tenni.)

A szokványos órák helyett nem lenne az a szigorú tanár-diák (odafigyelésre késztetett) kötöttség. A tanárnak barátként kell viselkednie, aki kisegít. Nem lenne az a szaktekintélyű beállítottság, a tanárnak szimpatikusan kéne közelednie a diákok felé. Elvégre azért tanár, mert azt szereti csinálni, akkor...? Bónuszként gyakrabban lennének kiruccanások vagy kirándulások is, akár távoli tájakra vagy külföldre is (erre a szülőknek kéne befizetniük). A tanulnivalót akkor interaktívan elő lehet adni (a megfelelő környezetben), ezzel a diákok elmerülhetnének a saját tapasztalataikban. A bemagolás helyett így láthatnák a múzeumban egy állat ősi csontvázát, vagy egy külföldi országban a tájképet stb. Ez így már alapvetően motivál is a tanulásra, a megismerésre.

Más lenne az elvárási procedúra is. Ahelyett hogy könyvekből és füzetekből kellene tanulni, virtuálisan, az internettel lenne ez kiváltható. A tananyag nem az ismétlődő magolásról szólna, hanem olyan dolgokról, amelyek érdeklik a tanulókat. A valósággal kapcsolatos példákon keresztül mutatná be a tanár, hogy miért kell tudniuk azt amit. Nem tanulnának felesleges információkat, csak ami a megélhetéshez, az alapvető, nélkülözhetetlen életvitelhez szükséges. Kihívás is lenne egyben: a tanár csak segít, de nem taníthat meg gondolkodni. Feladatot (tesztet) adhat ki, de nem osztályoz, csak elmondja, hogy milyen területen kell fejlődnöd. Megszűnik az „érettségi” és a „vizsga” fogalma. A munkáltatók a jelentkezők képességeit sajátságosan kérnék számon (pl. adjon be egy minta feladványt erről a feladatról), és akié a legjobban tetszik, azt alkalmaznák.

Az alul- vagy rosszul teljesítő diák nem rosszallhatná, mivel a tanár minden diákot külön egyéniségként kezel és külön eljárásmódban részesít. Felméri a képességeiket, és azokhoz igazítja a szükséges tanulnivalót. Mindenkiből kihozza a lehető legjobbat. Ezt is meg kell tanulnia, különben NEM lehet tanár (igen, az éles próba előtt zöldfülű gyakornokként dolgozik a tapasztalt kollégákkal).

A tanárnak több téren is kell specializálódnia (több tantárgyat is kell ismernie). Azon kívül az alapvető tanulási mechanizmusokat (folyamatok), némi pszichológiát (vannak nehéz esetű diákok! )...az utóbbira lennének külön tanárok, aki a tanulási nehézségekkel küszködőket vagy az oda nem illőket veszik kezelésbe (mondjuk úgy minden osztályt átvizsgálnak) még a tanév elején és külön osztályt (osztályokat) szervez (szerveznek) belőlük. Így elkerülnek a „tanulni nem akarók”, vagy nem odaillők, és az érdeklődők oda tudnak figyelni.

Az oktatás ingyenes kéne, hogy legyen, ha adókkal fizetnének érte...így nem kéne magániskola, kivéve talán a nagyvállalatoknál ahol hamar szakosodnak egy témában.

Nem csak egy általános tananyag lenne; a diák választási lehetőségeket kap arról, hogy milyen terület(ek)en szeretne szakosodni (nem csak egyetemeken), és mielőtt elkezdi, egy felmérő teszttel (vagy tesztekkel) a tanár megtudhatja, hogy alkalmas e azokra a szakokra. Rákérdez, hogy miért érdekli a téma, stb., a tanár és a diákok közti kapcsolat életteli lenne. A diákok közti kapcsolat...ki tudja? De segíthetnék egymást amiben kell.

Tehát igen költséges, személyes (egyénre szóló) oktatások működtetése lenne a cél, és az iskolák csak segédletet nyújtanának az online tanulásban (mert a könyvek elavulttá válnak). A tanár segíthet elmagyarázni az ott lévő anyagot, vagy éppen prezentálhatja valami óraféle-szerűségen...

A középiskolákba így kötelezően napi...3-4 órát kéne járni. Mindezt azért, hogy megtanítsák az alapokat és a nélkülözhetetlen információkat. Természetesen lehetne tovább is maradni, aki akar...de a tanulás azután nem lenne senkire se ráerőltetve. Nem lehet olyasvalakit tanítani, aki nem akar tanulni. Épp az a kihívás a tanári szakmában: rávenni a diákokat arra, hogy megtalálják az értelmet a tanulásban és hogy motiválják a diákokat a tudás megszerzéséért. A 7-8 óra tömérdek szabadidőt elvesz, és elszakít a barátoktól és a közösségtől...Az emberek így is megtanulnak kommunikálni, hiszen a diákokat semmi sem szakítja meg abban, hogy egymással érintkezzenek, megvitassanak egy témát, stb., Minden diáknak egy osztályban jut egy számítógép, amellyel átmenetileg dolgozik (tanul). Amúgy is vannak már fain kis szerkentyűk, technikai kütyük, amelyeken lehet információkat tárolni...mivel az is általános jelenség, azzal is lehetne jegyzeteket írni...természetesen a füzetek és a könyvek nem tűnnének el teljesen. Ugyanúgy lehetne jegyzetelni (bár a füzetet inkább naplóként használnák, a könyveket pedig kiegészítő érdekességképp, pl. egy értelmező szótár). A könyvtár is fontos része maradna az iskoláknak.

Hátrányok: − A leghatékonyabb eredmény eléréséért csak kevés diák lehet egy osztályban (2-10?), úgyhogy ez a rendszer inkább falukban, kisközösségekben valósítható meg a leginkább. Hogy miért? Egy tanár nem tud több mint 11-30+ diákra személyesen odafigyelni, anélkül hogy valamelyiket ne hanyagolná el (bár ez a tanártól is függ). − Nélkülözhetetlen hozzá a számítógép és az ahhoz való hozzáértés (és akinek nincs, ill. nem fogékony erre?) − Az a megérzésem, hogy csak nagyon kevés tanár lenne alkalmas arra, hogy mindenkiből kihozza a legjobbat és hogy megfeleljen a magas elvárásoknak

Ez mind csak elképzelés/ötlet, ami a valóságban megvalósíthatatlan. De jó néha erről álmodozni. Ugyanakkor remélem inspiráló is lehet ilyet olvasni, már akinek...

Szerző: K. T.