amikörülvesz: fiataloktól fiataloknak

Napok óta próbálom összeszedni gondolataimat, elmondani érzéseimet ezzel a gyilkossággal kapcsolatban, de ahogy múlik az idő, ez egyre csak nehezebben megy. Egy nő meghalt. Egy fiatal lány, aki most kezdte csak pályáját, aki előtt még annyi, de annyi minden állt: szerelem, házasság, anyaság, veszteség, öröm és bánat is. Egy valaki azonban ezt porrá zúzta.
Egy P. László nevezetű férfi, aki akkor este képtelen volt józanésszel - már ha van neki egyáltalán - gondolkodni.
Megölte, megerőszakolta, meggyalázta Katát és még belegondolni is borzalmas abba, hogy min ment keresztül halála előtt. Félt, retteget, könyörgött, de az a mocskos állat/állatok nem engedték el. Megölték, pedig semmi joguk nem volt hozzá.
Az óta az este óta mindenki kicsit másképp gondolkodik, érez. Aki eddig egyedül hazament, most egészen biztosan kétszer is inkább meggondolja, hogy mit tesz. Persze mindannyian tudjuk, hogy nem ez volt az első eset - és sajnos nem is az utolsó - hogy ilyen történt, de valahogy mégis mindenkit újból és újból megráznak ezek az esetek.

Én egy fiatal Pécsi, húsz éves lány vagyok. Ugyan messze lakom a gyilkosság helyszínétől, édesanyám abban az utcában dolgozik, ahol a lányt megtalálták. Szeretném leszögezni, hogy a környék ugyan veszélyes, de semmivel nem veszélyesebb, mint bármelyik másik utca - nem a központról beszélünk - éjszaka. Ahol Katát megölték, családi házak illetve társasházak vannak sorjában a Mecsek lábában. A főút ki van világítva, nem messze pedig egy újonnan felújított kulturális központ található. De mindez nem számít, hiszen Kata már nem él. Hiába fogtak össze rengetegen hiába kereste mindenki kétségbeesetten, őt már szülei soha nem láthatják mosolyogni. Szörnyű, elkeserítő, hogy egy lány éjszaka nem sétálhat haza egyedül, hogy félnünk kell attól, hogy egy férfi, mert kedve támad szexelni, megerőszakolhat minket. Mi jogon? Hogy jön ahhoz bárki is, hogy nőket erőszakoljon meg? Hogy? Csak azért mert gyengébbek vagyunk? Csak azért mert nők vagyunk? Semmi, de semmi joga nincs senkinek ahhoz, hogy egy nőt bántson függetlenül attól, hogy az hány éves és milyen származású.

Sokszor olvastam már azt, hogy férfiak azzal védekeznek, hogy “ de hát úgy viselkedett” , “ nem volt rajta semmi ruha” de ez akkor sem menti fel őket tetteik alól. Persze én is mikor egy szórakozóhelyre elmegyek, elképedek, hogy lányok milyen mélyen dekoltált, alul valamit alig takaró szoknyában vannak, ami kétségtelen, hogy felkelti a férfiak érdeklődését, de még ez sem adhat okot arra, hogy valaki ilyet tegyen. (mondjuk, nem tudom, hol vannak ilyenkor a szülők, hogy így engedik el lányukat)
Katát én nem ismertem, így azt sem tudom milyen ruhában ment el szórakozni, de még egyszer szeretném elmondani, főleg nektek kedves férfiak, hogy, csak azért mert valakin alig takaró ruha van, attól az még nem egy felhívás táncra!!!!!!

Kata már nem él, ahogy az sok nő sem, akit így bántottak. Vannak, akik túlélik, vannak, akik viszont nem. Akik az első „kategóriába” tartoznak, életük végéig hordozni fogják annak az éjszakának vagy nappalnak az emlékeit. Nem fognak soha többé nyugodtan aludni, talán élni sem. Akik viszont meghaltak, ugyan nem szenvednek tovább, de szüleik soha nem fogják tudni feldolgozni azt, ami gyermekükkel történt. Belegondolni is rossz min mehet keresztül most az-az édesanya, aki tudja, hogy lányát így ölték meg. Meggyalázták, megerőszakolták, megfojtották. Szemeim előtt látom, hogy azt kérdezi magától: Miért nem voltam vele? Miért nem tudtam rajta segíteni? Mit élhetett át? Nagyon fájt neki vagy hamar elájult? Könyörgött? Rám gondolt? Mit érzett? Tudja, hogy szeretem? Elégszer elmondtam ezt neki?
Hogy őszinte legyek még a hideg is kiráz ezektől a kérdésektől és az is lehet, hogy ő mindezekre soha nem fog választ kapni. Ha el is homályosul egy idő után a fájdalom, gyűlölet, el soha nem fog múlni. Ez a férfi börtönbe kerül, életben marad. Láthatja majd gyermekét, anyját egy-egy látogatás alkalmával, de Katát már soha nem láthatják szülei.

Megannyi kérdés merül fel az emberekben, értetlenül hallgatják a híreket, nézik P. László facebook profilját és háborodnak fel kiírásán. Elkerülhetetlen, hogy az emberek ne érezzenek mély gyűlöletet és háborodjanak fel, főleg hogy az elkövető roma származású. Persze ez majdhogynem teljesen mindegy, hiszen Kata nem él, de ilyenkor a faji szitkozódás elkerülhetetlen. Hogy mit lehetne tenni? Nyílván mindenki kitalált már egy jó kis módszert, ahogyan megbüntetné Lászlót, ahogyan megvédeni lányát, barátnőjét, testvérét, de most csak egyet tehetünk: várunk. Az idő mindent megold majd egyet kivéve: Katát már senki nem hozzá vissza. Én csak abban reménykedem, hogy nem szenvedett sokat, hogy hamar elájult és úgy bántották. Reménykedem abban is, hogy ezek után senki nem megy haza egyedül, inkább fagyoskodik az utcán barátaival, megvárja a reggeli buszt vagy hív egy taxit. Vigyázzunk egymásra, mert soha nem lehet tudni, hogy a következő pillanatban mi fog történni!

Egy percre gondoljunk Katára, és azokra a nőkre, gyerekekre, akiket megerőszakoltak és megöltek! Egy percre, aki ilyet valaha is tett, szálljon magába és gondolkodjon el azon mit művelt!
De ami a legfontosabb egy perce se veszítsük el egymást szórakozóhelyen, vagy bárhol máshol, mert nem lehet tudni, mikor lesz belőle olyas valami, amit már visszafordítani nem lehet.

Kívánok sok erőt Bándy Kata ismerőseinek, szüleinek, testvérének, mert ezt a borzalmat csak hatalmas erővel lehet kibírni.

 Szerző: S.Zs.