Mitől is féltem annyira? – ez volt az első gondolatom az érettségim után. De nem csupán én vagyok ezzel így, a többség szintén azt mondja, hogy az a félelem, amely annyira óriássá dagasztotta ezt az érzést, hirtelen elpukkadt, mint valami erőtlen kis mumus, mihelyt sikerült a vizsga.
A legtöbb vizsgahelyzet ilyen. De nemcsak az iskolában, hanem a felnőtt életben, a munkahelyen és a párkapcsolatokban is. Egy bölcs láma mondta egyszer, hogy olyan buták ezek az európaiak, mert a gondolataik rendkívül rendezetlenek. Vagy a múlton töprengenek, ami már nincs, vagy éppenséggel a jövőn aggódnak, ami pedig még nincs. Miközben múltbéli hibáik miatt a múltban élnek vagy éppen aggodalmaik miatt a jövőt kémlelik, elfogy az egyetlen valóság, a jelen, az egyetlen, ami van.
Amikor félni kezdünk valamitől, öntudatlanul is óriássá növeljük a dolgot. Mi lesz, ha megtudja a barátnőm, hogy mégsem sikerült a jogosítványt letenni? Mit fog gondolni rólam a főnököm, ha meglátja, hogy csak ez az első bejelentett munkahelyem? Mi történne, ha megmondanám az anyámnak, hogy nem akarok családi ebédre menni? Ezektől a dolgoktól is valódi gyomorgörcsöt, aggodalomhullámot kaphatunk. Pedig minek?
Az életünket megkeserítő apró problémák jelentős része egy hónap múlva már régen a feledésbe merült. Gondoljunk a hézköznapi gondokra úgy, mint az érettségire: menjünk elébe, csináljuk meg, s látni fogjuk, hogy elpukkad, mint egy ostoba kis mumus.
No, fél még valaki az érettségitől?
Ha szeretnéd, hogy a Te írásod is megjelenjen, küld el az amikorulvesz@gmail.com e-mal címre!
Lájk, megosztás, komment!!!
Kövess minket a facebookon is: http://www.facebook.com/pages/Ami-k%C3%B6r%C3%BClvesz/236918586422675?ref=tn_tnmn
Utolsó kommentek